Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 309.

 


 

Amikor a Facebook-komment szekcióban elszabadul a macskaalom-gate, és a "nagy megmondóember" hirtelen Sherlock Holmesként kezd szimatolni a túl gyakori vagy éppen túl ritka„cucckiszedés” körül, akkor tudod, hogy egy újabb digitális forradalom küszöbén állsz.

A megmondóember gyanút fog: "Jó szag lehet, ha ilyen sűrűn van kiszedve a cucc…" – írja, mintha épp most kapott volna levelet az ÁNTSZ-től, hogy valami nem stimmel az alomritmussal. A háttérben már zakatol is a gyanú-expressz: vajon ki az, aki túl gyakran cseréli az almot? Ki takarít túl becsületesen? És mi a szándéka?
 
Erre jön a háztartási hős és passzív-agresszív szupernóva, aki nemcsak magyaráz, de jól odacsap egy kis "szuper intelligens ember lehet… jaaa NEM" kombóval, amitől a kommentháborúzóknak is megjön az étvágyuk. Emellett diszkrét fenyegetést is kapunk: "ígérem, innentől éjjel is felkelek almozni." Végre valaki, aki éjjel-nappal harcol a szagok és a megmondóemberek ellen.
 
A macskaalom lett a 21. század új közéleti tere – minden komment egy harapás az igazságból, minden emoji egy passzív pofon. Az ember csak egy képet akarna nézni cuki kiscicákról, de helyette szociodrámába csöppen, ahol a cucc gyakorisága nagyobb feszültséget kelt, mint egy választási kampány, mert, kérem, itt már mindenki szakértő mindenben IS, beleértve a macskaalmot és a cicaszart is.
 
És a tanulság? Ha túl sok a kép – gyanús. Ha túl kevés – elhanyagolás. A Facebookon már csak az a biztos, ha semmit se osztasz meg. Mert előbb-utóbb valaki szimatolni kezd.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk