Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 349.

Árad a Tisza… csak épp térdig sem ér


 

„Ma is áradt…” – szól a patetikusan költői mottó, miközben a drónfelvétel tanúsága szerint a résztvevők száma alig haladja meg egy vidéki temetés utáni tor létszámát. Az emelkedett lelkületet csak a közeli nyugdíjasklub délelőtti sorban állása übereli, már ha nem számítjuk a helyi Spar kasszáját péntek délután. Még ott is többen szoronganak ennél.
 
De nehéz is tömeget mutatni, ha az egyszeri „áradók” inkább csepegnek, mint zúgnak. Nem véletlen, hogy a minap maga a Temu Messiás, a MANöken, a Szerénység Szürke Lovagja is dührohamot kapott amiatt, hogy a stábja netán túl őszintén mutatja, mennyien nincsenek ott. Hangfelvétel tanúsítja, hogy a Fényhozó nem azért neheztel, mert kevés az ember – hanem mert LÁTSZIK, hogy kevés az ember. A valóság ugyanis makacs dolog, főleg, ha nem lehet átszínezni filterekkel.
 
 

 
A szektás szimbolizmusnak persze továbbra sincsenek korlátai: ha tízen jönnek, az már belső tenger, ha húszan, az már néplélek-cunami, ha negyvenen, akkor az Apokalipszis négy ló nélküli lovasa.
 
A színfalak mögött pedig újabb dráma zajlott: a Kontroll elnevezésű média éléről a vezér öccse is repült, mint a nyíltan "független" TiszaPress friss disznótoros híreiből a valóság. Állítólag az elnök urat mélyen felzaklatta, hogy a tesó nem tudott olyan képkivágást csinálni, amin legalább úgy tűnik, hogy forradalom van, nem pedig egy átlagos szülői értekezlet előtt a szülők között zajló beszélgetés.
 
A kérdés már csak az: ha a Tisza minden nap árad, miért van még mindig száraz a part? És mikor jön el az a nap, amikor végre nem a PR-os kolléga arányérzéke, hanem a realitás diktálja, hogy mekkora a hullám?
 
Addig is: sodródjunk tovább a saját fontosságtudatunkban. Legalább abban tényleg áradás van.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk